Szigetelés itt, szigetelés ott, szigetelés alul, felül, király, ász!

Szerző: KELLER Családi Ház | Közzétéve::

Kedves Szomszédunk a következő üzenetet küldte:

Izgatottan várjuk a híreket. Ha nem érkeznek, kénytelenek vagyunk magunk utánajárni a dolgoknak!

Mit volt mit tenni, szóltunk az Adam-House csapatnak, hogy jó lesz csipkedni magukat, hacsak nem akarunk a szomszédok előtt szégyenbe maradni.

A generálkivitelezőnk teljesen a helyzet magaslatára helyezkedett – úgyis, mint a háztetőn, a falakon, a lábazaton – egyszerre voltak mindenütt. És ez a házon meg is látszik! 😉

Igaz, hogy ők is szenvednek a magyar valóságtól, mint lúd a jégen; az egyik alvállalkozó ezt ígéri, a másik amazt módosítja, a harmadik indokot sem keres, a negyedik úgy tesz, mintha komoly magyarázata lenne… Most úgy tűnik, hogy az lesz a reális, ha a december 20-i tervezett határidőt február 1-ig átütemezzük – jobb lesz mindkettő félnek, ha a végső munkákat a nagy kapkodásban nem cseszi el senki.

A határidő-módosítás – természetesen – nem csak a generálkivitelezőn múlik, és ők igazán mindent megtesznek azért, hogy elkészüljenek. Inkább az építtető mondja azt, hogy fogjuk vissza a lovakat, nem akarunk januárban kétszer száz hátat mellen leúszni reggel a Balatonban, nem ragaszkodunk makacsul az időponthoz, csak a minőséghez.

Szerencsére, minő különleges csodája, üde különállósága az Adam-House Kft. csapata a magyaros építőiparnak! Sok mindenhez kötik magukat, sok mindenben engednek, de – eddig úgy tapasztaltuk – a minőségre nagyon adnak.

És, hogy a Szomszédainknak is tudjanak valamit mutatni, hát küldtek néhány képet, amelyiken rohamos haladást tapasztalhatunk:


KELLER Családi Ház

KELLER Családi Ház

Balatonmáriafürdő szerelmesei, a Balaton imádói, akik úgy gondolják "Ha felépül végül a házunk / Bármikor vendégül látunk / Ha este jössz, megvacsorázunk / S nyugodtan elalhatsz nálunk / / Őrizzük álmodat / Álmodj szép álmokat / Álmunkban álmaink / Valóra válnak / / Rendes kis ház lesz a házunk / Ha társaság jön össze nálunk / Érzelmes dalokat játszunk / Ha felépül végül a házunk "

2 hozzászólás

Avatar

Kasó Tamás · 2018-12-11 - 20:36

Béláim!!!

A kémény, az hol van???

Kasótom

    KELLER Családi Ház

    KELLER Családi Ház · 2018-12-11 - 20:57

    Kedves Kasótom!
    Kedves Tombácsibarát!

    Tudod, az úgy van, hogy nem futja mindenre. Ez is valami csoda, hogy több mint 30 év spórolás után eljutott oda Jucus, hogy régi álmát-vágyát megvalósítsa – legyen együtt a család, egy kulturált, ici-pici, saját balatonmáriafürdői házikóban.

    Ahol lehetett, ott történt egy kis spórolás, ezért a kémény lemaradt. 😀
    Ez egy majdnem passzív ház, ahol az energiát a napból nyerjük, és a szellőzést, légcserét is a nap energiájával hajtott eszközök végzik.

    Hideg-melegre nem lesz gond, de a barátainknak sem kell majd a füstöt, a bográcsot nélkülözni: lesz olyan is, csak most a dagonya terpeszkedik a leendő helyen.
    (Neked, mint halászó-vadászó Barátunknak azt is eláruljuk, hogy velünk szemben, a nádasban van egy kis csapás, amit az egyik szomszéd kezdett gondozni. Sok még vele a tennivaló (számítunk is rád), de képzeld el: fél-egyszobányi víztükröt kb. 100 m-es sugarú körben eredeti, háborítatlan nádas ölel köröl. Szerinted mekkora nádipontyok jönnek majd bámészkodni? :D)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .