“Kellerbier-tokbavétel”, avagy a balatonmáriafürdői végjáték kezdete

Hogy miért “Kellerbier-tokbavétel”? Egyrészt azért jöttünk le Balatonmáriafürdőre, hogy az utolsó simogatásokat elvégezzük/elvégezzék ahhoz, hogy a Keller családi Ház végre hozzájusson megérdemelt gazdáihoz, másrészt azonban – tudván ezen szándékunkról – Varga László barátunk, a marcali egyéni vállalkozó (a gyepmester, kinek a zöld mezőnket, a gazmentes leylandii sor ápolását, és még sok ház körüli szépészeti praktikumot köszönhetjük) és segítője, a másik Laci, Kremonás László segédgyepmester-helyettesmester :D, a terasz korlátjára készített nekünk egy kis ajándékot, egy Kellerbier-es, csatos üvegbe csomagolt, házi, 48-as, zamatos grappa-t, azaz szőlőpálinkát.

Hálásak vagyunk nekik is, és köszönjük szépen nekik is, ahogyan a generálkivitelezőnknek, az Adam-House Kft-nek, vagy a helyi mestereket számunkra ajánló Balogh Zoltánnak és csapatának, a főlocsoló- és leltárfelelősünknek, Uher Istvánnak,  a műszaki ellenőrünknek, Nagy Lászlónak, a tervezőnknek, a C.S.Ő Kft-től dr. Kondor Tamásnak, hogy materializálták az örömünket!

Köszönjük szépen Barátainknak (Kovács Andrea, Kovács Tibor, Szentiványi László és Zsuzsa, Kasó Tamás és Zsuzsa, Oláh Mónika és Síkfői Tamás, Kovács Éva és Keresnyei János, Lustyik Gyuri és Joli, Matus Dezső, Uher Marika) szomszédainknak (Sarkadiék, Fábiánék, Bakonyiék és Reéh Gyuriék), hogy velünk éltek, segítettek bennünket gondolatilag és lelkileg, hogy szurkoltak nekünk., együtt örültek nekünk.

Innen is üzenjük (bár szóban már tegnapelőtt is említettük nekik) a keleti szomszédainknak, Fábián Katának és Iharosi Istvánnak (Petyának), hogy nem kell visszahozniuk az ő telkükre repült pezsgős dugókat! Emlékeztessék őket arra, hogy hamarosan ők is nekikezdenek a szép és nehéz útnak, és amikor az ő házuk is állni fog, a velük örülőknek ők is bonthatják a pezsgőket (szintén keletre tessék lövöldözni, hogy arrafelé is gyarapodjanak… 😀 😀 ).

Természetesen, a nagy-nagy, hivatalos, bográcsolózós összejövetel még visszavan, már szervezgetjük; folyamatban van a hatósági bizonyítvány eljárás (ismertebb leánykori nevén: a lakhatási engedély megszerzése), amint az is meglesz, élesítjük a zárópecsétet az említett bogrács, a nem említett borok-sörök-pálinkák segítségével.

Eredetileg úgy terveztük, hogy 2019. június 6-án este felutazunk Balatonmáriafürdőre, hogy a 7-én érkező mestereket fogadni tudjuk, majd 8-án hazautazunk. be kell, hogy valljuk: hatalmas szerelembe estünk! Nade, ne rohanjunk a történések elé! Lássuk a kronológiát, hogy az utókor is megértsen bennünket:

A csúfos konyhabútor-story alaposan belerondított vidám és érző lelkünkbe, de Keller Ági és Dobány Sándor barátja, Eiter István, az EITER PRO-FORM Művészeti, Szolgáltató és Kivitelező Bt. névadó gazdája két hete azt mondta: “Két hét múlva, reggel 8-körül nálatok leszünk, és összeállítjuk a konyhabútorotokat.” Éééés! Két hét múlva, reggel 9-kor itt voltak, megcsinálták! Tudod Eiti: nagyon hálásan köszönjük most is!

Még zajlott a konyhabútor-szerelvényezés, amikor “beállított” a két Lászlónk. Kíváncsiak voltak rá, hogy hol tart a konyhamizéria, és velünk örültek, hogy tényleg szépen megy a meló. Persze, hazafias kötelességünk volt megkóstolni a szőlőpárlatot, amit néhány stucni sörrel kellett leöblíteni (persze, Varga Laci, aki kormányemberként nem ihatott, addig fészkelődött, míg elvégezte helyettünk a betervezett permetezést, azaz a gyomirtózást – most is köszönjük Laci!.

Ok! Van konyhabútorzat összeszerelve (ma is rejtély: hogyan tudott milliméterre akkora munkapultot hozni magával az Eiter-csapat, amekkorát szerettünk volna?), de mit ér a király, ha meztelen, és nincs bekötve a mosogató csaptelep, és mosogatógép? Tessék megkapaszkodni! Zalamek Ferenc vízvezetékszerelő mester Balatonkeresztúrról telefonhívásunkra (ismeretlenül!) kb. 30-40 percen belül helyszíni szemlét tartott, majd közölte: “Holnap 9 körül jó lesz?” Jó lett! És jött, és gyönyörűen megszenvedve, de elkészítette! Köszönjük szépen Feri!

A hatósági engedélyezési eljáráshoz szükség van arra is, hogy az ingatlannyilvántartásban feltüntetésre kerüljön, hogy a házikó hogyan helyezkedik el a telken, mekkorák a méretei (ha jól emlékszünk, a hivatalos megnevezés: vázrajz változási kérelem). Nem, az nem jó, hogy fogjuk a nagy mérőszalagot, és négyzetrácsos papírra rajzoljuk a méreteket! Igen, ide komoly földmérő kell. Szerencsénkre, nekünk ilyen volt, mert a telekkitűzéshez már rátaláltunk, már csak rá kellett beszélni a Somogygeo Kft fiatal mérnökét, Komolai Bálintot, hogy “deaztánmostiziben!”. Hagyta magát rábeszélni, és akkor jött a GPS-es mérőszerkezetével együtt, amikorra ígérte. És megcsinálta. És annyiért, amennyiben megállapodtunk. Köszönjük Bálint!

Varga József úrnak, a WLA vezeték nélküli internet szolgáltatások, mikrohullámú internet szolgáltató balatonkeresztúri munkatársának érkezése a felfordulás ellenére nagy örömünkre szólgált; a teljes szolgáltatást ők építették ki, majd a szeszélyünk folytán a kiszolgáló routerünket át kellett helyezni – azt is ők csinálták. Újabb szeszélyünkből kifolyólag 3 (!!) kábelt be kellett kötni különféle helyekre, amihez a 3 x 2 kábelcsatlakozást kellett megcsinálni. Nem 32-t, csak a 3 kábel 2 végére egyet-egyet! kettő (!) nappal előbb telefonon egyeztettünk, és hullafáradtan, a napja végén eljött, létrán fel, létráról le, csatlakozó dobozok le és fel. Biztosak vagyunk benne, hogy nem azért a 2ezer Ft-ért tette, amit kért a munkáért (előtte az áthelyezésért semmit nem fogadtak el), hanem azért, mert ők valóban SZOLGÁLTATÓ VÁLLALKOZÓK! Köszönjük szépen Varga József úr a munkát is!

Délután négy óra körül érkezett kerékpárral, Keszthelyről (!) Baloghy Gábor úr, a keszthelyi Baloghy Szoftver Kft. ügyvezető-tulajdonosa, egy hatalmas csokor virággal, és egy üveg rozéval. Vele közel 30 éves üzleti kapcsolatban állunk, vagy 15 éve csak telefonon találkoztunk. Elkerékpározott (!) hozzánk örülni! Rendkívül megtisztelő és megható dolog volt, köszönjük szépen Gábor! (Természetesen, a bicajozás során elfogyasztott kalóriákat és a kiizzadt folyadékot azonnal pótoltuk számára, vivát hideg stucnik! 😀 )

Este, sötétedés előtt érkezett Balatonfenyvesen tartózkodó pécsi barátunk, Uher István, akiről fontos azt tudni, hogy ő volt a ház betonalapjának locsolómestere (szerényen csak annyit mond erről: “…nélkülem nem jött volna létre..”), továbbá ő a leltárfelelős, mivel a régi nyaraló eladásakor őhozzájuk szállítottunk át mindent, ami majd az új házban szükséges lesz. Itt már van némi probléma: még senki sem tudja, hogy a teraszra szánt teakfa asztal 4 db lába hol a fenében lehet. 😀 Visszafele már nem kellett Istvánnak kerékpároznia (márcsak azért sem, mert a mi biciklinket hozta át); megérkezett Marika a felesége, és az autójában lapult a kukánk, a fűnyírónkkal együtt. Amíg az asszonyok a bemutatótárlaton voltak, mi István barátunkkal és a délelőtt érkező, éjszakára szállásjogot kapott Berend Ágnes barátnénkkal együtt, néhány stucnival megváltottuk a világot (értsd: a fiúk sörrel a kezükben handabandáznak 😀 ).

Nem kell mondanunk, hogy az esti zuhanyozást követően a fejünk még nem koppant a párnán, de már aludtunk is.

Másnap érkezett a vizes szakember – ahogyan ígérte -, és két és fél óra múltával már nem a zuhanytálcában, nem a kézmosóban kellett az edényeket leveretni, hanem igazi mosogatómedencében. Sőt, 4 kávéscsésze és 5 fröccsöspohár, valamint 2 lapostányér beszállt a vadiúj mosogatógépbe, ahol a 12 személyes ECO-program használatával felavattuk a mosogatógépet is.

Mielőtt a mosó-Masa-mosodája-gépet elindítottuk, addigra Pécsről Fonyódra tartó barátaink – Kovács Andi és Tiba – is megérkeztek (olyannyira, hogy a két nőszemély közösen töltötte fel fürdősóval a masinériát), és ők is szemlézték a haciendát, majd a dicsérő szavakat követően meghívtak bennünket ebédelni, azzal a felkiáltással, hogy aki építkezett, annak a rongyból is kilátszik a feneke. Van benne valami. 😀

És kettesben maradtunk, elcsitult körülöttünk a harci zaj (már csak a nyugati szomszédék érkeztek egy napra füvet nyírni és pihenni, majd a keleti szomszédék direkt azért jöttek, hogy beköszönjenek), lezuttyantunk az ülőalkalmatosságokra és bámultuk a zöld füvet, a szép famunkát a teraszon, a már csak az apróbútorokat hiányoló házat. És örültünk, hogy mennyien örültek/örülnek velünk, és milyen csend van, milyen friss a levegő, és még a kutyáink is hogy élvezkednek.

És elhatároztuk, és megvalósítottuk: itt csináljuk ugyanazt, amit otthon is csinálnánk; tegyünk semmit! És azt tettünk! Semmit nem csináltunk, csak ültünk és néztünk ki a fejünkből, hallgattuk a madárcsicsergést, a reggeli fakopácsot, a fű serkenését, a napsugarak csillanását a harmatos füvön, a hempergő vagy éppen hűsölő kutyákat.

Sajnos, mára már feléltük az utolsó tiszta ruhadarabjainkat is, néhány kényelmi dolgot nem hoztunk még el Pécsről, ezért be kell fejeznünk a lázas semmittevésünket, és hazafelé venni az irányt. Milyen furcsa is: itthonról hazamenni, otthonról hazajönni! Mondtuk már, hogy szerelembe estünk? 😀