Beton és acél: még csak betonacél

Szerző: KELLER Családi Ház | Közzétéve::

Gyarapodik, gyarapodik a színes négyzetecskék száma az e-naplóban; ahogyan a hosszútávfutó a startvonalról indulva komótosan nyújtja lépteit, úgy indul a tényleges építkezés a Keller Családi Háznál, Balatonmáriafürdőn.

Elso heti bejegyzés az építési naplóban - Keller Családi Ház Balatonmáriafürdő 2018.2018. augusztus 28-án, kedden, első lépésként megtörtént az épület alapjának kitűzése; ez lett az első olyan bejegyzés az e-naplóban, amelyik már az építési fázisról szólt, azaz a tervezés és a hozzátartozó (elektronikus) papírmunkák itt záródtak.

A kitűzés után szegény telkünk úgy néz ki, mint egy napozó sündisznó, amelyik belegabalyodott a színes spárgacsomagba, annyi karó, cövek lett leütve, annyi zsinórállás lett készítve. Igaz, ami igaz, ez a generálkivitelezőnk, az Adam-House Kft. alaposságát dicséri. Nem véletlenül mondják, hogy alapdolog az alapok rendben léte. 🙂

Az építési napló bejegyzésének tanúsága szerint az alapozáshoz szükséges kőzúzalékot már a telekre szállították, pillanatnyilag úgy néz ki a telken felhalmozott zúzalék, mintha mi lennénk a Badacsony, vagy a Csobánc, de egy kisebb tanúhegynek mindenképpen beválnánk.

Gyenge 7 órányi késéssel, reggel fél nyolc helyett délután fél háromkor, csütörtökön, megérkezett végre a betonacél, ami majd az alapozás betonjába fog költözni. Természetesen, a betonacél szálakat, formákat még elő kell készíteni, és a tervezett pénteki alapozás helyett a betonacél szálak előkészítése volt a program (na, meg a tanúhegyünkhöz még egy kis további zúzalék érkezett). A 7 órányi késedelemből így lett 4 napos csúszás. 🙁 A péntek reggel kezdődő alapozás, mixerezés, betonpumpálás, betonacél elhelyezés helyett hétfő reggel 7 óra a kezdés újabb időpontja. (Érdekes, talán kicsit jellemző magyar mentalitás: az időjárás biztosította építési szezon fő sodrában szombat-vasárnap nincs betonüzem, nincs betonmixer, nincs földmunkagép… Persze, lehet, hogy ezt csak mi, türelmetlen és laikus építtetők látjuk így, lehet, hogy november-december-január-február hónapokban zökkenőmentes a betonozás, a betonkiszállítás, az alapásás, az emberek szívesebben dolgoznak metsző hidegben, félhomályban, mint a napfényes melegben…)

Nade! Félre a borongós gondolatokkal! Tekintsünk bizalommal a jövőbe, bízzunk benne, hogy a hétfőtől jósolt ramaty, viharos időjárás elmarad, és a szeptember hónap naptára tele lesz a haladást rögzítő színes négyzetekkel, jobbnál jobb bejegyzésekkel!

Építési naplóbejegyzés 2018. szeptember eleje - Keller Családi Ház Balatonmáriafürdő


KELLER Családi Ház

KELLER Családi Ház

Balatonmáriafürdő szerelmesei, a Balaton imádói, akik úgy gondolják "Ha felépül végül a házunk / Bármikor vendégül látunk / Ha este jössz, megvacsorázunk / S nyugodtan elalhatsz nálunk / / Őrizzük álmodat / Álmodj szép álmokat / Álmunkban álmaink / Valóra válnak / / Rendes kis ház lesz a házunk / Ha társaság jön össze nálunk / Érzelmes dalokat játszunk / Ha felépül végül a házunk "

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .