A konyhabútor szállítója kérte írásunk törlését, különben rágalmazásért feljelent bennünket az ügyvédjük

Szerző: Farkas Győző Közzétéve:

“Mondj igazat, és betörik a fejedet!” – jutott eszünkbe a régi magyar közmondás, miután ma délután fél ötkor felhívott a nevén nem nevezhető, magyar vállalkozás ügyntézője a címben jelzett közlendőjére határozott nemet mondtunk.

Aztán egy másik híres közmondásunk is eszünkbe jutott: “Láttam én már karón varjút!” Gyorsan beletúrtunk az internet bugyrába, és bizony-bizony a Btk. 226. §-a értelmezhető úgy is, hogy a cselekmény valós tényállás esetén is elkövethető, és mint ilyen, 1 év szabadságvesztéssel sújtható, sőt, minősített esetben (pl. nagy nyilvánosság, jelentős érdeksérelem, aljas indok) akár kettő évig is terjedhet a kaptár-vendéglátás.

Végtelenül elszomorít bennünket, hogy a “nagy cég” a trehányságát, hanyagságát, nem akarja elismerni, hibáját elkeni, elsunyítja, másra mutogat, és arra van energiája, hogy a kisembereket megfélemlítse, holott elég lett volna annyit mondaniuk: “Elnézést, hibáztunk! Sajnáljuk, és hogyan javíthatnánk ki közösen?”

Elszomorít az is, hogy mi sem állunk ki mellszélességgel, hogy “gyere, aztán vívjunk meg az igazunkért!” Szomorú, hogy minden sorunk igaz, de nem mondhatjuk ki, hogy kit/mit tartunk hibásnak, mert nincs elegendő időnk hosszas procedúrákra járni, nincs elegendő pénzünk ügyvédcsapatot megfizetni jogos mondanivalónk megvédésére, nincs kedvünk órákat bíróságok folyosóin ülni, ahelyett, hogy élveznénk a Keller Családi Ház örömeit (magunk között szólva: nem tudunk elképzelni olyan bírót, aki “elkaszálna” bennünket ezért a vétségért.

Az eredeti cikk címét átírtuk, illetőleg a cikkben néhány kiegészítést tettünk, hogy konkrétan ne lehessen ráismerni, hogy melyik cég volt akire panaszkodtunk. Aki kíváncsi a javított történetre, az elolvashatja az “önként kiherélt” írásunkat Mint ördög a tömjénfüsttől— így jártunk a konyhabútor-szállítónkkal címen a honlapunkon.

Tehát, mi eltávolítottuk a történésből azokat az elemeket, amelyek az “elkövetőt” beazonosíthatóvá teszi, de ha valaki konkrétan megkérdezi, hogy “Ki szállította nektek ezt a szép konyhabútort? Csak nem a …?” – nem fogjuk letagadni, ha eltalálja.

Ha meghalljuk, hogy valamelyik barátunk ráakadna az interneten erre a “Megbízható bolt” címmel is rendelkező kufár-cégre, akkor felhívnánk a figyelmét arra, hogy nekünk volt már egy rosszemlékű kapcsolatunk velük…


6 hozzászólás

Fábián Kata · 2019-06-05 – 08:26

Kedves Szomszédok!
Gyönyörű a pázsit, itt az ideje a fűnyírásnak!
Üdv: Kata, Ptya

    KELLER Családi Ház · 2019-06-05 – 12:08

    Kedves Kata és Petya!

    Távolról nézve minden pázsit, közelről nézve a szomszéd zöldje mindigebb.. 😀 😀 😀
    Tervbe véve, hogy holnap, csütörtökön ékrezünk, és – elvileg – szombatig teszünk-veszünk.
    Reméljük, csak összefutunk végre-valahára!

Fábián Kata · 2019-05-23 – 07:54

Felháborító! Ilyen trehány munkát!!!! …és még ők vannak megsértve…..
Kitartás, nem mindenki ilyen!
Üdv: Kata, Petya

    KELLER Családi Ház · 2019-05-23 – 08:16

    Köszönjük szépen az együttérző gondolatot!

    Igen, gyakorlatból is tudjuk – szerencsére -, hogy nem mindenki ilyen. Pl. a két fordulónyi szobabútort, fürdőszobabútort és ágyakat, ülőgarnitúrát szállító társaság is egészen más volt ebből a szektorból. Gyorsak, pontosak, figyelmesek.
    Egy részét előre kellett fizetni, szállításkor a szállítóknál volt a számla, a garancialevél, és amikor végeztek, a maradékot akkor kellett fizetni. Mindez előre le volt beszélve/írva.

Berend Ágnes · 2019-05-22 – 19:44

Ez sajnàlatos ès enyhe kifejezèssel bosszantò! A fogyasztòvèdelemhez nem lehet ilyenkor fordulni? Vagy nem èrdemes?

    KELLER Családi Ház · 2019-05-23 – 08:30

    Kedves Ági!

    Több, mint bosszantó! Az örömünkbe belepiszkítani az átadás előtti utolsó percekben? Nagyon keserű…

    Az Általános Szerződési Feltételeik szerint először hozzájuk kell fordulni a panaszunkkal, ha nem rendeződik megfelelően, akkor a Kamara Békéltető Testülete a következő állomás.
    Éppen most állítottuk össze az elszámolást, hogy mit szállítottak le, annak mennyi a katalógus ára. Tegnap este elutaltuk az összeget, szerintünk az egyenleg így nulla.
    Csak remélni tudjuk, hogy itt lezárul ez a felettébb kellemetlen história, és lezárhatjuk a kérdést, elfelejthetjük egymást, és csak múló, rossz emlékünk marad!

    Ha erősködnek, ha nem nyugszanak, akkor keményen bele fogunk állni a kérdésbe, és mi is érvényesíteni fogjuk az elpazarolt energiáink ellenértékét, és dafke nem hagyjuk magunkat!

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .