Ments meg Uram a kótaji kerítésgyártóktól, és lehet örülni egy betörőnek is

Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal is tudnánk minősíteni a Kótaji Kerítésgyártókat, de az ránk vetne rossz fényt, ezért higgadtan és megfontoltan annyit mondunk: “Az édes…ja, nem! Mondom: higgadtan! Az édes… Most mondtam: csak higgadtan!… (Hogy miért mindig a jók nyerik el büntetésüket?) Szóval: Emberek! Aki teheti, az messze kerülje el a nevezett, nagyon kedves társaságot, ne dolgoztasson velük!

“Kerítések verhetetlen áron!” – ez a szlogenjük. Amit tesznek: A pénzt elteszik. Amit nem tesznek, vagy, ha tesznek nem sok köszönet van benne. Nem szeretnek árajánlatot adni, vagy ha adnak, azt csak hosszas idő múltán, inkább az ő elképzelésüket erőltetve, mint az elvárt szakmai támogatást preferálva. A telefont nem nagyon kapkodják fel, ha mégis, akkor nincs illetékes, akivel lehet egyeztetni, vissza pedig nem hívnak.

3 heti egyeztetés, pontosítás, rákérdezést követően generálkivitelezőnk, az Adam-House Kft. 7 emberrel megjelent Balatonmáriafürdőn, a Keller Családi Háznál, hogy a járdabetonozást, és a kerítéslábazat betonozás munkáit elvégezzék. A kerítésépítés egy 17 m-es szakaszon történő kétszárnyú, 4 m-es kapu, kerítéslábazati elemek és táblás kerítéselemek elhelyezését jelentette… volna. Mit nem hoztak ezek a büd.. nagyon kedves kótajiak? A kétszárnyú kaput, és a kaputartó oszlopokat. Konkrétan, teljesen potyára utazott mintegy 600 km-t 3 ember, és a telek továbbra sincs lezárva. Hogy az édesanyjuk…

Örültek már betörőnek? És fizettek neki a betörésért? Mert mi azt tettük tegnap este. Örültünk is, meg fizettünk is.

Késő délután érkeztünk a házikóhoz Kovács Andrea barátnénkkal, hogy megmutassuk neki is első kézből, első szemmel a befejezéshez közelgő házikót. Szépen komótosan bepakoltunk a házba, majd kivonultunk a teraszra gyönyörködni és rágyújtani. Az utolsó emberke kilépett az ajtón, amelyet behúzott maga után. Soha többet be nem engedett minket az ajtó; a kulcs és a tartalékkulcs belülről öltögette ránk a nyelvét, mi pedig kívülről oktattuk szép és ékes magyar anyanyelvünkre.

A szerencsétlenségben kettő szerencse is volt: egyrészt az, hogy a pezsgőket még nem vittük be a házba, másrészt az, hogy kettőnknél is a zsebünkben tartózkodott a mobil. Őrületes forgalmat bonyolítottunk az interneten; kerestük a zárszakértőket. Többnyire kedvesek voltak, de pl. nem gondoltuk, hogy Tapolcáról induljon el a szakember, vagy a prímet éppenséggel az a szaki vitte el, aki azt mondta, gondoljuk át, hogy elinduljon-e, mert ő – történetesen – Szolnokon lakik, és ott is van (ugyebár, ez a hátránya a nagy SEO-zásnak: feldobja a kulcsszóra a megfelelő szakmát, a helységet pedig nem tartja relevánsnak ilyenkor a Google).

A megoldást végül egy nagykanizsai mester szállította: este 7-kor bepattant a kocsijába, kb. 30-40 perc múltán már a teraszon térdelt az ajtó előtt. Mintegy 15-20 perc múltán, roncsolás nélkül, az ajtó megadta magát, és feltárult előtte. Nyilván azért ment ilyen “lassan”, mert körbeálltuk a mestert, neki mindenféle eszköz volt a kezében, nekünk pedig pezsgővel töltött papírpoharak..

Személyesen is hálálkodtunk, hogy hétvégén, este, ekkora távról, ismeretlenül állt rendelkezésünkre. Aki Balatonmáriafürdőn és környékén kizárja magát, hívja nyugodtan a +36 30 850 8156 vagy a +36 30 877 8564 számok bármelyikét, a zárklinikát.

És, itt van néhány kép a tegnap történéséről, a haladásról, és a ma reggelről:

gel