Akár már költözhető a balatonmáriafürdői Keller Családi Ház

Szerző: KELLER Családi Ház Közzétéve:

Nem esett jól a hajnali ébresztő, de mindenképpen kora délelőtti órákban kívántunk Balatonmáriafürdőn, az épülő Keller Családi Háznál, meglepetésszerű ellenőrzést tartani. Összekaparta magát a Keller család építtetőipari ágazata, és lábujjhegyen leosont (némi jármű segédlettel) a 142 km távolságnyira lévő szívünk csücskéhez.

Mára beszéltük meg László Ádám igazgató úrral, az Adam-House Kft. ügyvezetőjével, hogy a belsőségek megtekintése, a belakás megkezdése érdekében ma váratlanul szemlézni fogunk.

Ahogyan az antivilágban, amikor egy miniszter bácsi váratlanul megjelent egy helyen (a fullajtárok vagy 3 hete szervezték a váratlanságot; virágcsokor, úttörőpajtások, spontán énekkar, hófehér ing az udvaroson is, stb.), pontosan olyan meseszerű volt a körlet; sehol szemétkupacok, még a pocsolyákat is félrehúzták, rend, tisztaság, négyszögletesség (nem mondom, a helyi táncosok, a tamburaszakkör fellépése kicsit hiányzott, nade, ez majd csak a hibanaplóban fog nyomot hagyni… 🙂 )

Röviden:

Belülről minden teljesen készen van (építészetileg), a házban akár lakni is lehetne, ha valaki bírja a bútorzat nélküli életmódot.

Mindent alaposan megtekintettünk, megkopogtattunk, megsimogattunk, megpaskoltunk, megugráltunk. Amit lehetett, ki is próbáltunk (sajnos, a helyszíni tudósítót nem engedték be az első pisilős avatásra, amikor az elsőszülött jogán Keller Ágnes hivatalosan felavatta a wc fajanszot, de végül mindenki négyszemközt lehetett a két wc kagyló valamelyikével, és zavartalanul intézhette a kérdést a porceláncsészébe. 😀

Az eredeti elképzelés szerint Dobány Sándor pajtás mutatta volna be az új zuhanyzó előnyeit egy remekbe szabott, spontán zuhanyfülke avatóval, de holmi derékfájdalmai miatt a parádésnak ígérkező előadását le kellett mondani, és a távollévőre néma kézmosással emlékeztünk meg, amelyhez a melegvizet az új boyler szolgáltatta. 😀

Összességében, néhány bakafántoskodástól eltekintve, úgy véljük, László Ádám úr méltán lehet büszke az Adam-House Kft. munkájára – teljesítményüket jelesre értékeljük, és tiszta szívvel ajánljuk őket minden építtetőnek.

Reméljük, hogy a tavaszi, a fagyokat követő befejező munkák (járdabetonozás, kerítésépítés, csapadékelvezetés, lábazati szigetelés, homlokzati színezés, tereprendezés), és a lakhatási engedély beszerzése nem fog ‘nemszeretem’ feladatot jelenteni számukra!

Hosszabban:

Még fogunk összefoglalót írni (hiszen van még némi befejező simítás hátra), de a mai napról beszéljenek hosszabban a képek (amit már a balatonmáriafürdői Keller Családi Ház nappalijából, a ház wifi-jéről, töltöttünk fel az internetre. (Itt mondunk külön köszönetet Varga József úrnak, a WLA vezeték nélküli internet szolgáltatások, mikrohullámú internet szolgáltató balatonkeresztúri munkatársának, aki ismeretlenül, egy ajánlás nyomán (köszönjük Fincsi Büfé Balatonmáriafürdő, Nagy László úr!) úgy szerelte fel nekünk a mikrohullámú internetet, hogy ott sem voltunk, egy email-váltáson kívül semmit nem papíroztunk, és csak ma fizettünk. Manapság, ez a fajta hozzáállás már kiveszőben van, de Varga József úrnak köszönjük a megtisztelő, előlegezett bizalmat! A tarifán kívül kettő üveg nagyon szép vörös bort vittünk neki ajándékba, miután úgy tudjuk, a vörösök a kedvencei (reméljük, a felesége nem érti félre… 😀 ).

Tehát, nézzék meg a képeket a GALÉRIA képei között tallózva!


KELLER Családi Ház

Balatonmáriafürdő szerelmesei, a Balaton imádói, akik úgy gondolják "Ha felépül végül a házunk / Bármikor vendégül látunk / Ha este jössz, megvacsorázunk / S nyugodtan elalhatsz nálunk / / Őrizzük álmodat / Álmodj szép álmokat / Álmunkban álmaink / Valóra válnak / / Rendes kis ház lesz a házunk / Ha társaság jön össze nálunk / Érzelmes dalokat játszunk / Ha felépül végül a házunk "

9 hozzászólás

Keller Ágnes · 2019-02-03 – 11:28

Nágy az örom!!!! Annyira szép lett!! Imádjuk már most, sár ide, terepalakulatok oda. 😀

Iharosi István · 2019-02-03 – 08:05

Kedves Szomszédok!
Folyamatában – minden héten – figyelemmel kisértük az építkezést, azt gondolom a kivitelező
nagyon profi munkát végzett!!! Persze ez a megállapítás igaz a tervezőre is!
Öszíntén gratulálunk és kívánjuk, hogy nagyon sok kellemes napot töltsenek az épületben.
Üdv.: Iharosi István

    KELLER Családi Ház · 2019-02-03 – 09:58

    Kedves István!

    Köszönjük szépen, hogy örömünkben ilyen kedvesen osztoznak velünk!

    Bár, még jóval arrébb van az, amikor azt mondhatjuk, hogy elkészültünk, de számunkra ez a pillanat is egy kisebb katarzis. 🙂

    Reméljük, hogy idén mi “izgulhatjuk” végig az önök építkezését, és a végén hasonló örömmel tudunk majd önöknek gratulálni!
    Sőt, bíztatjuk önöket, hogy még most, amíg lehet, csapjanak le az Adam-House Kft. még meglévő szabad kapacitására (nem mindegy, hogy 5% vagy 27% a vége…), mert – tudomásunk szerint – még egy-két szabad helyük van csak erre az évre.

    Hajrá Fábián-Iharosi! 😀 😀

Kovács Tiborné · 2019-02-02 – 20:56

Nagyon örülök az örömötöknek!
Puszi

    KELLER Családi Ház · 2019-02-03 – 09:49

    Kedves Andika!

    Mi is örülünk és büszkék vagyunk, hogy olyan Barátaink vannak, akik “együtt lélegeznek” velünk!

Berend Ágnes · 2019-02-02 – 18:47

kELLEREK és Kedves hozzájuk -tartozók….!

Közel egy hetes személyes meglepi-látogatásom óta ez egy varázslat!
Boldogan vizslattam a képeket!

Gratula mindenkinek, aki ehhez hozzájárult!??

    KELLER Családi Ház · 2019-02-02 – 19:11

    Kedves Ági!

    Most már tényleg kezdjük látni a végét. Vannak még (kültéri) teendők, de akár be is költözhetnénk, hiszen minden működőképes, csak még ismerkedni kell egymással.

    Köszönjük a gratulát; egyetértünk!

Juhász Ágoston Bálint · 2019-02-02 – 16:59

???Szuper!!
Gratulálok!!!

    KELLER Családi Ház · 2019-02-02 – 19:09

    Köszönjük szépen Ágoston!

    Nekünk is nagyon tetszik.

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .