Kizsaluzás, és némi tereprendezés

Szerző: KELLER Családi Ház Közzétéve:

A kalandos éjszakai betonozás eufóriáját a szürke, szinte eseménytelen hétköznapok követték a balatonmáriafürdői Keller Családi Háznál; kedves Uher István barátunk az első felkérésre elvállalta, hogy meghosszabbítja balatonfenyvesi tartózkodását, megszínesíti nyugdíjas napjait a betonalap locsolásának nem túl összetett gondolkodást igénylő feladatának ellátásával. Minden áldott nap átkerekezett Fenyvesről Máriára, és elárasztotta vízzel a betonfelületet.

A betonnak azért van szüksége rengeteg vízre, mert a kötés közben nagy mennyiségű hő keletkezik, ami intenzíven párologtatja a benne lévő, kötéshez szükséges nedvességet, és ennek hiányában a beton szétégne, porlóssá válna, ami – lássuk be – egy alap esetében sem lenne ideális állapot.

A teljes szilárduláshoz, kötéshez kb. egy hónapra van szüksége a betonnak, és ebből (időjárás függően) 6-10 napig van szükség az intenzív öntözésre. (Azt nem tudjuk miért, de István felesége kijelentette, hogy nyugodtan locsolgasson az ő férje akár a teljes egy hónapon keresztül, mert az jó a betonnak is, meg neki is… 😀  😀 – természetesen, csak jövő keddig kérjük barátunk szolgáltatását, így is sok fröccsbe fog nekünk kerülni. 😀 😀 )

A tegnapi napon az Adam-House Kft. csapata is az aktív pihenést választotta: kizsaluztak, azaz eltávolították a colos deszkapallókból épített fakeretet, hogy most már álljon meg az egész a saját lábán, és a nedves zsaluanyag alakváltozásai ne deformálják az alaptestet.

Ha pedig már úgyis arra jártak, akkor István barátunknak is jutott egy szabadnap (ezt majd levonjuk a fröccsök számából), és elvégezték az alap locsolását is.

Végül, de nem utolsósorban, a tegnapi napon történt egy kisebb nagytakarítás; addig forgolódtattak egy böhöm nagy munkagépet az alap körül, amíg a Hold és Mars krátereivel vetekedő, bombacsapta kinézethez hasonló területünk egészen pofás külalakot kapott. Magyarán szólva, elkészült egy durva tereprendezés. Az alap körbejárható nyaktörés veszélye nélkül, a felhalmozott felesleges földmennyiség – az előzetes egyeztetés alapján – átkerült a szomszéd telkekre, az egész terület kapott egy előzetes, elnagyolt szintet.

Mondjuk, ennek a tereprendezésnek több okból is örülünk. Az egyik ok az, hogy láthattuk, hogy az Adam-House Kft., a generálkivitelezőnk, igényes önmagára és környezetük megjelenésére. Semmi nem kötelezte őket, hogy többletköltséget magukra vállalva elvégezzék most ezt a munkát, de nyilván, hogy ők is úgy tudnak igényesen dolgozni, haladni munkájukkal, ha majd nem kell orra bukniuk a falszerkezet felhúzása, vagy a tetőszerkezet helyreemelése közben. (Ha vasárnapi, ünnepnapi nagy sütés-főzést csapunk otthon, akkor időről időre egy-egy kupac edényt elmosogatunk, elrakunk, különben a leveses kukta eltakarja a rántott húst, vagy a habverőt a pörköltes lábasban találjuk… 🙂

A további ok az, hogy jövő héten hétfőtől tervezzük a nyugati-déli-keleti kerítés megépítését (betonoszlopok ültetése, hegesztett kockás drótháló lesüllyesztése és kifeszítése, stb.), és így nem lesz útban semmi, nyugodtan lehet haladni, van tér az akadály nélküli munkavégzésnek. Arról nem is beszélünk, hogy mennyire bonyolulttá tette volna a föld szomszéd telekre történő áttolását egy felállított kerítés… 😉

A továbbiakban, várhatóan 2018. október 9-ig, nyugi lesz (csak Pista barátunk locsolása jelent még pár nap mozgolódást a telken), és utána kezdődik a következő nagy menetelés; elvégzik az alap szigetelését, felállítják a SIP-modulokat, feldobják rá a tetőszerkezetet, és így tovább, és így tovább. Így, tovább! 🙂

A tereprendezés eredményéről a képek a GALÉRIÁBAN tekinthetőek meg.


KELLER Családi Ház

Balatonmáriafürdő szerelmesei, a Balaton imádói, akik úgy gondolják "Ha felépül végül a házunk / Bármikor vendégül látunk / Ha este jössz, megvacsorázunk / S nyugodtan elalhatsz nálunk / / Őrizzük álmodat / Álmodj szép álmokat / Álmunkban álmaink / Valóra válnak / / Rendes kis ház lesz a házunk / Ha társaság jön össze nálunk / Érzelmes dalokat játszunk / Ha felépül végül a házunk "

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .