Első tavaszi nap és éj Balatonmáriafürdőn, a Keller Családi Házban

Szerző: KELLER Családi Ház | Közzétéve::

Itt van március idusa, mi pedig emitten vagyunk, az Balatonmáriafürdőn, a Máriaszőlőtelepen épült Keller Családi Házban! Egy ragyogó napsütéses tavaszi napot követő estén, a vadonatúj bonellrugós ágyunkban, a vadonatúj Alvó Vera (pardon: Aloe Vera) nagy és kispárnánkon, alattunk a frissen kibontott és feltett frottír lepedő, hasunkon a friss mosástól illatozó cihába bújtatott könnyű paplan.

Na, de hogyan keveredtünk, és milyen kalandokon keresztül ebbe a sokak által irigyelt helyzetbe?

Megrendeltük interneten keresztül a kerámialapos, indukciós tűzhelyet, és a mosogatógépet, amelyet – a sors szeszélye folytán – mindkét eladó ugyanazon szállítóval kívánta a helyszínre fuvarozni.

Nem álltunk ellen, csak annyi volt a kikötés, hogy lévén 15-e Nemzeti Ünnep, hozzák 14-én, mert akkor lesz aki átveszi, és kifizeti az árut és a szállítást. Úgy tűnik, a Nemzeti Ünnep nyomós érv lehetett, mert mára tették be a szállítást. 😀

Reggel kényelmesen elindultunk Pécsről (miután sikerült a kutyáknak pótmama és pótpapa szolgáltatót szereznünk), Jután a pékségben megreggeliztünk, Balatonmáriafürdőre érkezvén kipakoltunk (megállapítva, hogy mit felejtettünk otthon), majd megjöttek a szállítók a tűzhellyel és mosogatógéppel.

Kicsomagol, kifizet, majd 2419. alkalommal is lemér, hogy mi lesz még a konyhában. Majd, elindultunk Keszthelyre, ahol az OBI-ban beszereztünk néhány kurrens és nélkülözhetetlen cikket; LED égőt az olvasólámpákba, ajtókitámasztókat a szobákba (hogy ne a kilincs érje el először a falat), WC kefét, szeméttárolókat a budikba. Közel 11ezer forintot sikerült eldőzsölnünk a gigaberuházásunkra.

A közeli boltban vacsorára vásároltunk a Jutáról hozott friss kenyér mellé erdélyi füstölt főtt szalonnát, valamint szalámivéget. (A szalámivég egy zseniális találmány, máshol nem láttuk még: a szeletelt szalámi csomagolása során a szalámi rúd 2 végét levágják, összegyűjtik, vákuum-csomagolják, és 1.900,- Ft/kg áron értékesítik, kb. 1/2 kg-os csomagokban – pick szalámiról beszélünk…).

A vacsorát megelőzően felköszöntöttük az új házat: 1 üveg Törley pezsgőt csaptunk (nem a ház falához) magunkba – persze, a férfinépség vállalva már megint az oroszlánrészt! 😉

Vacsora, zuhanyozás az új zuhanyozóban, új pizsama, új ágynemű – és mindjárt új horkolással ismerkedik a házikó; elfáradtunk, mintha követ kellett volna törni egész nap. Kellemes fáradtság. Elégedett fáradtság. Boldogságos fáradtság.

 


KELLER Családi Ház

KELLER Családi Ház

Balatonmáriafürdő szerelmesei, a Balaton imádói, akik úgy gondolják "Ha felépül végül a házunk / Bármikor vendégül látunk / Ha este jössz, megvacsorázunk / S nyugodtan elalhatsz nálunk / / Őrizzük álmodat / Álmodj szép álmokat / Álmunkban álmaink / Valóra válnak / / Rendes kis ház lesz a házunk / Ha társaság jön össze nálunk / Érzelmes dalokat játszunk / Ha felépül végül a házunk "

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .