Lefogyott a házikó, készen vannak az építész rajzok

Szerző: KELLER Családi Ház | Közzétéve::

Annak ellenére, hogy 13-a és péntek van, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy kiváló építészek “karmai közé” kerültünk; ma 21:47-kor megjelent a tegnap még ducika, ma már fitt kis házikónk rajza. Mit rajza? Rajzai!!

Mi ez a nagy változás? A gondos építésztervező esze és keze. Tegnapi levelünk még a gép előtt érte Tóth Gábor urat, aki rögtön elértette a dolgot, és alvás előtt nem báránykákat kezdett el számolni, hanem kótavonalak metszéspontjait. Még az éjjel nekilátott a “zsugorításnak”.

Reggel, amikor telefonon beszéltünk, vidáman újságolta, hogy az alaprajzzal készen van, a metszeteken dolgozik. Nem is akartunk hinni a fülünknek – semmi kifogáskeresés, semmi “ez az ügyfél sem normális”, hanem egyszerűen csak tette a dolgát. Köszönjük szépen a C.S.Ő. Építésziroda Kft. ifjú tervezőjének, Tóth Gábor úrnak ezt a követendő hozzáállást!

Természetesen, ez még nem a bejelentési tervdokumentáció egésze: hétfőn a műszaki leírás összeállításával folytatódik a tervezési munka. Amíg “íródik” a műszaki tartalom, addig a statikus mérnök, Orosz Ferenc úr, az alapozási tervet “szögeli” össze, és az Adam-House Kft. által ajánlott csapat a tetőszerkezetet veti a plotterre és monitorra. A tervek szerint jövő hét közepe tájára összeáll az a komplett dokumentáció, amit a hatóság elvár, amit az építési rendszerbe elektronikusan fel lehet, fel kell tölteni.

Mindeközben a generálkivitelezőnk, az Adam-House Innovatív Kft., kezdheti felkötni azt a bizonyos fehérneműt, kezdheti feltűrni az ingujjat; innentől már ők lesznek az urak a pályán!
Ők azt mondják – és amit eddig ígértek, azt tartották is -, ha ezen menetrendet tartani tudjuk, akkor nem elképzelhetetlen , hogy a szerződésben vállalt határidőhöz (2018.12.20.) képest jelentősen korábban (szeptember vége, október közepe) át tudják adni a ház kulcsait a lakhatási engedéllyel egyetemben. (Ehhez azonban az is kellett, hogy egy előttünk lévő megrendelőjük kérje a munkálatainak átütemezését, így a sűrű sorban eggyel előbbre jutottunk.)

Mi már szerelmesek vagyunk a kicsiny, karcsú házkölteménybe, és reméljük, hogy a szerelmünk mindenféle komolyabb zökkenő nélkül virágba szökken, és csak jobbnál jobb, meg annál is jobb dolgokról írhatunk az elkövetkezendő időben!


KELLER Családi Ház

KELLER Családi Ház

Balatonmáriafürdő szerelmesei, a Balaton imádói, akik úgy gondolják "Ha felépül végül a házunk / Bármikor vendégül látunk / Ha este jössz, megvacsorázunk / S nyugodtan elalhatsz nálunk / / Őrizzük álmodat / Álmodj szép álmokat / Álmunkban álmaink / Valóra válnak / / Rendes kis ház lesz a házunk / Ha társaság jön össze nálunk / Érzelmes dalokat játszunk / Ha felépül végül a házunk "

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .